Több mint fél éven át tartott a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetségének játéka, melyben azt kértük, küldjék be 2024-ben a szövetség vizein fogott halaik fotóját és a fogás körülményeit. Sorsoltunk: hat felnőtt és öt gyermek vagy ifjúsági horgásznak kedvezett a szerencse.
Nyolcvan érvényes nevezés, több száz fotó érkezett játékunkra, köztük nagy örömünkre már tíznél is több fiatal pecás mutatta meg büszkeségét: legyen az akár egy pici géb vagy egy 20 kilogrammos ponty a Hanság-főcsatornán fogott haltól a Szigetközi-ágrendszerig.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a megyei horgász szövetség úgy döntött, hogy ebben az évben hat felnőtt és öt gyermek- vagy ifjúsági nyertest hirdet. A sorsoláson kiderült, kik a szerencsések, akik egy 2025-re szóló, éves, folyóvízi területi jegyet vehetnek át.
Felnőttek:
Szücs Attila
Varga Szabolcs
Erdődi Tamás
Horváth Szováti András
Szarka Gergely
Bali Krisztián
Gyermek- vagy ifjúsági:
Balla Dániel
Mörtl André
Limp Máté
Simon Marcell
Németh Zoltán
A gyermekjegyek a szövetség vizeire érvényesek, ahol úszós és fenekezős módszerrel horgászhatnak.
Fontos: Az ajándékjegyek február 3-tól átvehetők a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetségének győri irodájában (Bajcsy-Zsilinszky u. 13.). Ennek két feltétele van: az állami jegy kiváltása, valamint hogy küldjék el nekünk a horgászkártyájuk számát a horgaszszovetseg@gmail.com e-mail címre!
Az új játék a 2026-ös területi jegyekért már február 3-án elindul, várjuk a 2025-ös, a szövetség kezelt vizein történő fogásokról a beszámolókat, fotókat a fenti e-mail címre. Arra kérjük a nevezőket, hogy születési dátumukat is írják meg, hogy a sorsolásnál tudjuk, felnőtt vagy a gyermek kategóriába tartoznak-e.