Arany pillanatok VII.

Rekord harcsák a Holt Marcalból

Kilencven és nyolcvan kilogrammos harcsát fogott Adorján Gábor 2017. tavaszán a győri Holt Marcalból. Büszkeséginket bemutató sorozatunk hetedik részében a harcsahorgász avat be minket eme sejtelmes halfaj horgászatába.

Horgászmódszereink közül vitathatatlanul a harcsázás követeli meg a legnagyobb elszántságot és felkészültséget. Az eredményességhez sokat kell a vízen, vízparton lenni – kezdte bevezetőjében Adorján Gábor. Jómagam az utóbbi 15 évben szakosodtam a harcsa horgászatára. Az elmúlt másfél évtizedben számos, 30 és 40 kiló közötti harcsát fogtam. Az idők során igyekeztem megismerni a harcsa viselkedését, a hal fejével gondolkodva kerestem élőhelyét. Az erre szánt energia megtérült, az említett időszakban öt darab, két méter feletti példányt sikerült fognom. Ezek súlya 70 kg, 63 kg, 50 kg, 47 kg és 43 kg volt. Ekkora harcsák kifárasztása életre szóló élmény. A harcsa horgászatában természetes, hogy az ember sokat gondolkodik azon, hogy az adott vízben mekkora lehet a legnagyobb, illetve miképpen lehet megfogni a sokat próbált, tapasztalt, rekordlistás méretű nagy harcsákat. Kísérletezéseim 2017. tavaszán eredményre vezettek, a Holt Marcal győri szakaszán egy   90 kilós /241 cm/ és egy 80 kilós /216 cm/ harcsát fogtam emlékezetes fárasztásokat követően. A speciális, erős felszereléssel a nagyobbik harcsa kifárasztása másfél órán át tartott. Elmondható, hogy mindkét rekorder harcsa jól táplált, hibátlan, egészséges példány volt. A harcsák az erre a célra kifejlesztett felszíni módszerrel kínált kárász csalira kaptak. Gyakran felmerül a kérdés: a megfogást követően mit lehet kezdeni ekkora harcsával. – A rekord méretű harcsák idősek, öregek, húsuk gasztronómiai értéke a nullával egyenlő, avat be a részletekbe Adorján Gábor, aki sokkal inkább a sportértéket látja a harcsázásban. – Hetente néhány éjszakát a vízen, a vízparton töltök, ennyi idő mindenképpen kell ahhoz, hogy az ember azonosulni tudjon a természettel. Minden más, ami utána történik, az már a csoda kategóriája, akárcsak a 100 kilós álomhatár…

Adorján Gábornak ezúton is gratulálunk a 90 és a 80 kilogrammos harcsák megfogásához, szép volt Gábor!

IMG_0128

Köszönjük a Nádorvárosi Sporthorgász Egyesület elnökének, Pár Róbertnek a segítségét. Elnök úr nagyban hozzájárult, hogy cikkünk elkészült.

Fotó: Adorján Gábor

Kedvelt bejegyzések